Akkordváltás mesterfokon! - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Az elmúlt években szerencsém volt ukulelét (is) tanítani néhány lelkes kezdőnek (sajnos nem fértek/férnek bele az időmbe többen), amely nekem is nagyon tanulságos volt. Ahány ember, annyiféle dolog megy könnyebben vagy nehezebben a hangszertanulás különböző fázisaiban, egy valamivel azonban szinte kivétel nélkül valamennyi tanítványom megküzdött, ez pedig az észrevétlen, gördülékeny akkordváltás. Nem is csoda, hiszen ez az agy számára az egyik legmegerőltetőbb művelet, amelynek a jó kivitelezéséhez magas fokú koncentráció szükséges, hiszen az embernek a fülét és kezeit megfelelő tempó betartásával össze kell hangolnia.

Minden kezdő átmegy azon a szakaszon, amikor már örömmel és önállóan fedez fel egy-egy újabb akkordot, viszont falba ütközik akkor, amikor az akkordokat egymás után kell játszania egyenletes tempóban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az első néhány "alap" akkord megtanulása - kikeresgélése, memorizálása - után ("De jó, megy a C-dúr, a G-dúr és az F-dúr!") az következik, hogy ezeket az akkordokat időben egymás mögé tesszük, tehát egy bizonyos tempóban egyenletesen játsszauk őket. Ez egy nagy és nehéz ugrás, hiszen a cél az, hogy az akkordokat úgy kell lepengetni, hogy az akkordváltások között nem állunk meg, nem keresgéljük a bundokat, nem igazgatjuk hosszú másodpercekig az ujjainkat. Mindannyian kivétel nélkül átesünk (átestünk) az ukuleletanulásnak ezen a szakaszán, amikor az agyunk már tudja, mi következik, de az ujjaink nem engedelmeskednek még olyan gyorsan. És ez a kulcs: az ujjainkba átvinni azt az automatizmust, hogy hamar - akár odanézés nélkül is - ráálljanak a megszólaltatni kívánt akkordra.

A netről millió dal akkordjai tölthetők le, a legextrémebb akkordlefogások figyelhetők meg, de olyan programot nem láttam még, amely az akkordváltások begyakorlásában segít, ezért elhatároztam, hogy készítek egy felokosított metronómot, amely pittyegés közben diktálja a következő lejátszandó akkordot. De nem akárhogy! Az ütem utolsó két ütésekor tudjuk csak meg, mi lesz a következő lejátszandó akkord, így alig marad pár másodpercünk arra, hogy az ujjainkat átállítsuk a következő akkordra. Persze lassabb tempó esetén ez az idő növekszik, de mivel a metronóm akár véletlenszerű sorrendben is "dobálhatja" az akkordot, nem tudhatjuk előre, mi következik.

Készítettem tehát egy ilyen metronómprogramot, amelynek egy külön honlapot szenteltem. A címe: www.chordtime.com

Néhány napja indítottam, és a világ minden tájáról hamar rengeteg elismerő üzenetet, Facebook-kommentet kaptam, hogy mennyire hasznos ez a kis program. Mindenkit arra bátorítok, hogy próbáljátok ki, használjátok, kísérletezzetek a ChordTime-mal, kezdők, középhaladók és profik is be tudják állítani úgy, hogy valódi kihívást jelentsen a metronóm követése.

Nagyon szívesen fogadok minden visszajelzést, fejlesztési javaslatot! Köszönöm.

És kérem, hogy legyetek szívesek like-olni, megosztani a ChordTime Facebook oldalát is, amelyen keresztül értesítést kaphattok a legújabb fejlesztésekről is: ChordTime a Facebookon.

 

Blogcímkék: akkordok

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/akkordvaltas-mesterfokon

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2019-09-17
Az F-moll tipikusan az az akkord, amelyik nehéznek tűnik, de nem az . Legalábbis amikor ránézünk egy F-mollt lefogó kézre, azt hisszük, hogy görcsbe rándult az ukulelejátékos keze, holott egy kicsit elfordított kezet és az alábbi pontokra ügyesen elhelyezett ujjakat láthatunk: Az...

Gáll Tamás 2011-05-14
Ha a tokkérdést már megoldottuk, akkor elmondhatjuk, hogy nem volt soha ilyen jó dolgunk. (Illés után szabadon.) Nemcsak azzal kapcsolatban kapok leveleket, hogy vajon milyen ukulelét (és hol) lehet beszerezni, hanem afelől is gyakran érdeklődnek, milyen tokot érdemes venni. Erre - szerintem - egyértelmű a válasz: kemény...

Gáll Tamás 2021-02-02
Egy hete és egy napja kértelek föl Titeket, Kedves Ukulelések, hogy segítsetek együtt megünnepelni a nemzetközi ukulele napot. Összesen 48 ütem pengetését kértem tőletek, és persze az erről készített videót. Izgalomban telt az elmúlt hét, lestem a postaládámat......

Gáll Tamás 2014-11-17
Biztos ismeritek a viccet, hogy "Hány fekvőtámaszt tud megcsinálni Chuck Norris? Hát az összeset." Most kísérletet teszünk arra, hogy Chuck Norrisként az összes akkordot egy ábrán összefoglaljuk, amely talán a haladóbbaknak könnyebb lesz, de persze a kezdők kedvét sem szeretném elvenni,...

Gáll Tamás 2021-04-30
Az angol változat megnyitása. / For the English version please click here. Abe-et először egy YouTube-videón láttam 10 évvel ezelőtt, és nem hittem a szememnek (de leginkább a fülemnek), hogy ukuleléből ilyen szenzációs jazzt lehet előcsalogatni. Azt gondoltam magamban: "Ez a srác fantasztikus"....

Schäfer Zsolt 2017-01-19
Az előző részben megnéztük, hogy hogyan építhetünk fel egy dúr skálát tetszőleges alaphangra. Az alábbiakban pedig azt írom le, hogy hogyan határozhatjuk meg a skálához tartozó akkordokat; ezekre a harmónia lejátszásánál van szükségünk.  A...

Gáll Tamás 2016-12-09
Kaptam egy kedves felkérést Bentől, aki az ukulelézésnek és az utazásnak szenteli az életét. Most éppen egy karácsonyi ukulelealbumot készített, és megkért rá, írjam meg a véleményemet róla. Örömmel tettem eleget a felkérésnek. Megkaptam tőle...

Gáll Tamás 2021-07-27
Ennek a nagyon kedves gyerekdalnak a dallamát szeretném nektek megtanítani. Ennél a gyerekdalnál nem az akkordozás a lényeg, így értelemszerűen nem is erre helyezem a hangsúlyt az alábbi videóban. A "Hol jártál, báránykám?" hangkészlete egy pentaton skála, vagyis 5 hangból...

Gáll Tamás 2018-05-25
Új sorozatot indítunk, melynek célja, hogy a teljesen kezdőknek minél több akkordot megtanítsunk. A mai videóban a C-dúrt tanuljuk meg, amely a legegyszerűbb akkord, és valószínűleg minden kezdő ezzel vág bele az akkordtanulásba. A sorozatban végigvesszük az "alapakkordokat", az egyszerűbbektől...