Az Ukulele blog a Goldenblog top10-ben! - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, a blog az első évében ilyen jól fog szerepelni! A közönségszavazáson ugyan a középmezőnyben végeztünk (köszönöm a szavazatokat!), azonban óriási megtiszteltetés ért, hiszen a Goldenblog zsűrijének tetszését olyannyira elnyerte az Ukulele blog, hogy a szakértői kategória top10-be beválogatta. Köszönöm szépen, igyekeztem (és a jövőben is igyekszem) megdolgozni érte.

Sajnos nem tudok napi több postot kitenni (pedig jó lenne ), munka mellett örülök, ha havi néhányat el tudok készíteni. Pedig biztosan a mennyiség is fontos szempont a bírálat során, ugyanakkor az Ukulele blog ilyen szép eredménye azt bizonyítja, hogy havi néhány bejegyzés is elég, ha az szép, színes, tartalmas, érdekes és informatív. Legalábbis mindig ilyen bejegyzéseket szeretnék írni, összeállítani, ezek szerint sikerült megütni egy bizonyos színvonalat. Nagyon örülök tehát, hogy a Goldenblog zsűrije ezt visszaigazolta, köszönöm még egyszer.

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/az-ukulele-blog-a-goldenblog-top10ben

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2021-07-27
Ennek a nagyon kedves gyerekdalnak a dallamát szeretném nektek megtanítani. Ennél a gyerekdalnál nem az akkordozás a lényeg, így értelemszerűen nem is erre helyezem a hangsúlyt az alábbi videóban. A "Hol jártál, báránykám?" hangkészlete egy pentaton skála,...

Gáll Tamás 2021-09-06
A múltheti, nyárvégi I-es ukuleletanfolyam folytatásaként tegnap II-es tanfolyamot tartottam. A délelőtt folyamán új akkordokkal ismerkedtünk, délután pedig a zeneelméleti alapok és a barré akkordok következtek. Tömény és sok anyagot tekintettük át. Úgy...

Gáll Tamás 2022-10-10
Elég régen írtam már hangszerbemutató blogbejegyzést, úgyhogy itt volt az ideje. Egy gyönyörű Kala ukulele járt (és marad ) nálam. Hogy miért marad nálam, arról a közeljövőben beszámolok. Az ukulele típusmegjelölését még memorizálom,...

Gáll Tamás 2022-06-04
Kettő akkordsort szeretnék nektek megmutatni a következő videóban. Ezeket néhány éve "fejlesztettem", mert untam, hogy a szokásos alapakkordokat pengetem le bemelegítésképpen vagy egy új hangszer kipróbálásakor. Az akkordsorokban kettő akkordalakzatot váltogatunk, és...

Gáll Tamás 2023-05-18
A következő videóban bemutatok négy hangológépet. Az okostelefonok korában talán sokan fölöslegesnek gondolják a hangológép beszerzését, ami részben igaz is lehet, hiszen egy telefonos alkalmazás segítségével is tökéletesen behangolható...

Gáll Tamás 2018-11-25
Idén már zengtem egyszer ódákat Caro Emeraldról, akinek a munkásságát nem lehet eleget dicsérni. A mostani "együttakkordozós" videón Caro Emerald egyik első slágerének - a Back It Up című dalnak - a kíséretét szeretném nektek megmutatni: Bármilyen...

Gáll Tamás 2012-10-28
Nevettél már zenén? Elmosolyodtál már azon, ahogy és amit játszik valaki? Bármilyen hangszeren. Zongorán. Dobon. És most nem a humoros videókra gondolok, ami azért mulatságos, mert az ember gyarló. Hanem azért csiklandozza a hasadat a kuncogás, mert valaki zseniálisan...

Gáll Tamás 2020-08-31
Augusztus utolsóelőtti napján - tegnap - 15 nagyon lelkes kezdő ukuleléssel találkoztam Budapest belvárosában egy hangulatos helyszínen. Egy kedves ukulelés kolléganővel együtt érkeztünk, így a cipekedésben és a terem berendezésében sokat tudott segíteni,...

Gáll Tamás 2015-12-01
Egy utolsó bőrt még lenyúzok erről a két csodálatos Kala tenor ukuleléről. A korábbi bejegyzésekben igyekeztem a legfontosabbakat leírni és elmondani a Kala két remekművéről, és a videókon természetesen játszottam is egy keveset rajtuk. A két ukulele hangját...