Don't Be Cruel - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


...azaz "Ne légy kegyetlen!". Ez egy szuper rock and roll dal Elvistől, amelyet 1956-ben énekelt fel egy New York-i stúdióban a Hound Dog című másik kiváló szerzeménnyel együtt, és ez utóbbi rögtön a slágerlisták élére tört. Egy kis idő múlva viszont a Don't Be Cruel megelőzte a Hound Dogot. Egyébként mindkét dal sok héten keresztül volt első, illetve második helyezett.

A Don't Be Cruel önálló kiadásban is megjelent, és több mint hatmillió példányban kelt el, és Elvis élő fellépéseinek is nélkülözhetetlen dalává vált. A Bealtes is felvette a repertoárjába, és állítólag 1959 és 1961 között gyakran játszották élőben, bár erről sajnos nem maradt fenn felvétel.

A Beatlesen kívül persze rengeteg híres előadó feldolgozta, és szerintem nincs olyan rock and roll zenekar, amelyik ezt a dalt ne játszaná. Ami nem véletlen, hiszen fülbemászó, egyszerű dallama és összesen négy akkordból álló kísérete van. Ezt a dalt szeretném nektek most megtanítani, amelyet az eredeti felvételen D-dúrban játszanak, én ehhez szeretek ragaszkodni, de akinek kényelmetlen D-dúrban játszani (vagy az énekhangjához nem passzol ez a hangnem), könnyen tudja transzponálni. D-dúrban tehát ezeket az akkordokat kell ismernünk:

Kezdőknek javasolom, hogy a dalszöveget és akkordokat követve az eredeti dalra játsszák rá a kíséretet, ami egyszerűbbé válik, ha a dal szerkezetét (versszakok, refrén) memorizálják, haladók pedig a fingerstyle-feldolgozással is megpróbálkozhatnak. A dallam hangjait nagyjából "kiadják" az akkordok, így az sem egy ördöngősség, megmutatom mindkettőt a videóban.

 

[Verse 1]
[D]You know I can be found, sitting home all alone,
[G]If you can't come around, at [D]least please telephone.
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true

[Verse 2]
[D]Baby, if I made you mad, for something I might have said,
[G]Please, let's forget the past, the [D]future looks bright ahead
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true

[Bridge]
I don't [G]want no other [A]love, [G]baby it's just [A]you I'm thinking [D]of

[Verse 3]
[D]Don't stop thinking of me, don't make me feel this way,
[G]Come on over here and love me, you [D]know what I want you to say
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true

[Bridge]
Why [G]should we be a[A]part, [G]I really love you [A]baby, cross my [D]heart

[Verse 4]
[D]Let's walk up to the preacher, and let us say I do,
[G]Then you'll know you'll have me, and [D]I'll know that I'll have you
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true

[Verse 5]
I don't [G]want no other [A]love, [G]baby it's just [A]you I'm thinking [D]of
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true
A don't be [Em]cruel [A]to a heart that's [D]true
I don't [G]want no other [A]love, [G]baby it's just [A]you I'm thinking [D]of

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/dont-be-cruel

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-02-06
Kezdjük az akkordtanulást a Let It Be című dallal! Mi az az akkord? A legrövidebb válasz: ha legalább három hang szólal meg egyszerre. Az ukulelén négy húr van, tehát egyidőben legfeljebb négy hangot tudunk megszólaltatni. (Míg zongorán pl. akár 10-12-t is, ha...

Gáll Tamás 2011-04-18
Nem tűntem el, csak irdatlan mennyiségű egyéb elfoglaltságom van, így alig marad szabadidőm, amikor az ukulelézéssel és a bloggal tudok foglalkozni. Fantasztikus videót találtam, és úgy döntöttem, hogy ezt mindenképpen megosztom veletek. A videón egy iszonyatosan jó...

Gáll Tamás 2022-03-22
Kedves (Leendő) Ukulelések! Az elmúlt néhány hétben ritkábban jelentkeztem blogbejegyzésekkel. Ennek az az egyszerű és csodálatos oka van, hogy a múlt héten megszületett a harmadik gyermekem, így nem volt időm videókat és blogbejegyzéseket készíteni....

Gáll Tamás 2013-10-02
Bár még csak október eleje van, de úgy gondoltam, időben kiteszem ezt a videót, hogy akinek kedve van, legyen bőven ideje megtanulni, begyakorolni ezt a nagyon kedves és népszerű karácsonyi dalt. 2011 decemberében a Csendes éj feldolgozása került fel - talán kicsit későn - a blogra,...

Gáll Tamás 2013-06-02
Ukulelével felszerelkezve bátran nekivághatunk a szavannának - már ha előtte megtanuljuk a The Lion Sleeps Tonight című számot. Egy délutáni alvásnál nincs jobb Ezt a kedves, egyszerű dalt - a Wikipédia szerint - eredetileg zulu nyelven írták az 1920-as években, de...

Gáll Tamás 2020-07-29
FRISSÍTÉS: ugrás a Nyári ukueleltalálkozó 2020 blogbejegyzéséhez FRISSÍTÉS: ugrás az Ukuleletanfolyamok augusztusban blogbejegyzéséhez Augusztusban ukuleletalálkozót és ukuleletanfolyamot is szeretnénk szervezni. Bízunk benne, hogy nem szól...

Gáll Tamás 2021-01-12
Igazán szép akkord az E-dúr7 (röviden: E7), nagyon jól szól ukulelén, és talán csak elsőre tűnik furának a lefogása, másodjára már könnyen fog menni. A megszokott kéztartáshoz képest ugyanis valamennyire el kell forgatnunk a kezünket. A kézfejünket...

Gáll Tamás 2016-11-29
Néhány hónapja egy érdekes levél esett be az ukulelés postaládámba. Az üzenetet nem más írta, mint mrgergoke, aki egy roppant érdekes blogot üzemeltet, ami nem más, mint a "RendeljKínait Blog". Azért is lepődtem meg a levélen, mert ez a blog elektronikus kütyükkel...

Gáll Tamás 2014-11-17
Biztos ismeritek a viccet, hogy "Hány fekvőtámaszt tud megcsinálni Chuck Norris? Hát az összeset." Most kísérletet teszünk arra, hogy Chuck Norrisként az összes akkordot egy ábrán összefoglaljuk, amely talán a haladóbbaknak könnyebb lesz, de persze a kezdők kedvét sem szeretném...