A Magyar Ukulele Blog történetének egyik legkülönlegesebb ukuleléjét próbálhattam ki. Néhány évvel ezelőtt felvette velem a kapcsolatot Késmárky Levente hangszerkészítő mester, aki két gyönyörű bariton ukulelét hozott el nekem, hogy kipróbálhassam. Az erről szóló blogbejegyzést ide kattintva tudjátok elolvasni.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot Leventével, akinek szeptember közepén felvetettem, hogy van-e esetleg kedve miniatűr ukulelét készíteni. Leventének tetszett az ötlet, és lelkesen nekiállt mini - szopraninó méretű - ukulelét készíteni - rögtön kettőt! Mint ismeretes, az ukulele standard méretein - szoprán, koncert, tenor és bariton - kívül egyéb méretekben is készítenek gyártók és mesterek különböző nagyságú ukuleléket. Nagyobbakat talán nem, mert azok már tényleg gitárméretűek lennének, viszont a szopránnál kisebb méretű uksik bizony készülnek különböző műhelyekben, gyárakban.
Levente időről időre megörvendeztetett 1-2 fotóval, amelyeket az ukulelék alakulása, születése közben készített, és én rendkívül izgatottan vártam a végeredményt. Az izgalmam nem volt hiábavaló! Kivételes és csodálatos hangszereket foghattam kézbe és próbálhattam ki. És nem elég, hogy maguk a hangszerek gyönyörűek és hibátlanok, igazán igényes tartódobozt készített hozzájuk Levente.
Íme, a hangszerek specifikációja:
- menzúrahossz: 29 cm
- tető: lucfenyő
- hát, káva, fejborítás: cseresznye
- nyak: éger
- fogólap: narancseper
- híd: ovangkol
- nyeregszélesség: 30 mm
- teljes hossz: 44,5 cm
- testmélység: 4,6-4,0 cm
- 12 érintő
- csont nyergek
- hangolókulcs: Stagg
- olaj ill. sellakk felületkezelés
- egyedileg méretezett rétegelt lemez tok
- Aquila szopranino GCEA húrok
Ahogy fent is említettem, kettő ilyen ukulelét készített Levente, és mindkettő eladó. Tokkal együtt 200.000,- Ft / db az ára. Az ár láttán nyilván mindannyiunknak az jut az eszébe, hogy ez rengeteg pénz, ami igaz is, viszont ha utánajárunk, és számolunk, akkor kiderül, hogy ez reális. A tömeggyártott, jobb minőségű, tömörfából készült ukulelék, bőven százezer forint fölötti az áruk, sőt bizonyos márkáknál a kétszázezer forintot meghaladó ár sem számít kivételnek. Így látható, hogy egy kézzel, egyedileg készített hangszer esetében ez az árazás nem földtől elrugaszkodott, pláne, ha belevesszük a szuper tokot is! Ha valakit érdekelnek Levente ukuleléi, a Kapcsolat menüponton keresztül vegye fel velem a kapcsolatot, és megadom neki a mester elérhetőségét .
FRISSÍTÉS: Leventével egyeztetve mégis arra a következtetésre jutottunk, hogy idehaza nagy valószínűséggel nem fognak kiadni ennyit egy szopraninó hangszerért. Ezért szeretnénk kérni, sőt bátorítani Titeket, hogy akár privát üzenetben keressétek meg a Leventét vagy engem, és írjátok meg, ki mennyit ajánlana ezért a kivételes darabért (vagyis ezekért a kivételes darabokért, mert ugyebár kettő készült).
Levente szeretné, ha mielőbb gazdára lelnének ezek a gyönyörű kis jószágok.
Következzen tehát rengeteg kép a gyártási folyamatról: Levente dokumentálta alaposan a lépéseket, én pedig az elkészült ukuleléről kattintottam néhány fotót és készítettem egy hosszú videót. Fogadjátok szeretettel!
Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://ukulele.hu/blog/egy-szopranino-ukulele-probaja