Élménybeszámoló a '20-as évek első ukuleletanfolyamáról - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Szerintem a tanfolyamot tartó emberek általában nem szoktak élménybeszámolót írni a tanfolyamaikról, de nekem valahogy ez a szokásommá vált. Ugyanis egy-egy tanfolyam nekem nagy élmény (remélem, a résztvevőknek is ), sok új emberrel ismerkedem meg, akiket öröm tanítani, és akikkel öröm együtt zenélni, énekelni, és olyan jó mindezt leírni . 2020. január 11-én, szombaton összegyűltünk a Pódium teremben, és a húrok közé csaptunk. A tanfolyam azoknak szólt, akik néhány alapakkorddal már tisztában vannak, és innen szeretnének továbblépni.

Kedves Résztvevők, kérem, engedjétek meg, hogy ezt a blogbejegyzést hozzátok szólva írjam meg. Külön örömömre szolgált, hogy sokan voltatok, akik a novemberi tanfolyammal kezdtétek meg ukulelés tanulmányaitokat, hiszen ez abszolút pozitív visszaigazolás számomra, hogy tavaly ősszel jó úton indultunk el .

Igyekeztem sok-sok-sok információval terhelni az agyatokat, hogy legyen miből táplálkozni a jövőben. Hoztam vendéghangszereket is, hogy a közös zenélés változatos legyen: remélem, sikerült meglepnem Titeket. Sejtem, hogy a zeneelméleti rész kevésbé volt népszerű, de mindezzel apránként találkozni fogtok a jövőbeli ukuleletanumányaitok során, és a hatalmas, zenéből, zeneelméletből álló mozaik szép fokozatosan össze fog állni.

Köszönöm a kedves barátomnak, Gyurinak, hogy eljött, így a tanfolyamon jelen volt a Keskeny Megálló ukuleleduó is. Tudjátok, kis együttesünk neve ellenére bárki beállhat a megállóba! Így is tettetek, és együtt szólt 17 ukulele a When the Saintsre és a Heartbreak Hotelre.

A tanfolyamról üzentünk a nagyvilágnak is, hiszen Facebookon volt élő közvetítés:

Kedves Résztvevők, még egyszer köszönöm, hogy eljöttetek, remélem, tudással és élményekkel gazdagabban indultatok haza egy átukulelézett nap után .

Blogcímkék: tanfolyam

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/elmenybeszamolo-a-20as-evek-elso-ukuleletanfolyamarol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2024-02-11
Múlt szombaton - az ukulele világnapja után egy nappal - 2024. február 3-án nagyon jó hangulatú II-es ukuleletanfolyamot tartottunk. Majdnem teltházas volt ez a tanfolyam, ezúton is köszönöm a töretlen érdeklődést a tanfolyamok iránt. A bemutatkozást követően...

Gáll Tamás 2013-12-26
Év végéhez közeledve a focin kívül a másik kedvenc sportműsorom folyik a tv-ből, ez pedig az év közben összegyűjtött vicces sportjelenekből összevágott, a Eurosporton "WATTS" néven futó bakidömping. Az Ukulele Blog pár napon belül hároméves lesz, ennyi...

Gáll Tamás 2021-05-13
Egy igazán komoly Lanikait próbálhattam ki nemrég: egy ziricote fából készült tenor méretű, gyönyörű ukuleléhez volt szerencsém. Minden ízében kidolgozott ez a Lanikai, teljesen makulátlan a külseje, élvezetes végigsimítani a nyakát: a fa tapintása...

Gáll Tamás 2019-06-19
Mosolygok. Tele vagyok energiával, olyan sokat kaptam tőletek a hétfői találkozón! Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, és úgy láttam, jól éreztétek magatokat. Alig lett vége a találkozónak, máris kaptam néhány levelet, amelyekben megírtátok,...

Gáll Tamás 2014-02-02
E Lanikai típusmegjelölése sokaknak ismerős lehet, hiszen az egyik legnépszerűbb szoprán Lanikai az LU-21, amelyről egy jól sikerült grillparty közben sikerült képeket és leírást készítenem, de járt már nálam az LU-21CE is, amelyik egy koncert méretű,...

Gáll Tamás 2012-09-19
A blog indulása óta sok kedves, dicsérő levelet kapok (köszikösziköszi!), és legalább ugyanennyi kérdést is főleg kezdőktől, akik nehezen veszik az ukuleletanulás első eléjük gördülő akadályait. Rájuk gondolva készítettem egy kétrészes összefoglaló...

Gáll Tamás 2011-03-03
Ennek a dalnak a megtanulásához kicsivel több gyakorlás és türelem szükséges különösen, ami bevezető részt illeti, de a szám viszonylag nagy tempója miatt a versszakokban és a refrénekben is oda kell figyelni a gyors akkordváltásokra. Mindez azonban ne vegye el...

Gáll Tamás 2012-08-18
Egy újabb videóban a Creedence Clearwater Revival együttes Have You Ever Seen The Rain c. számát dolgozzuk fel. Az együttes neve lehet, hogy néhány embernek nem mond sokat, de az biztos, hogy mindenki hallott már dalokat tőlük, amelyik a 60-as évek végén és a 70-es években élte...

Gáll Tamás 2023-06-12
A tegnapi II-es tanfolyamnak - a tavaszihoz hasonlóan - 10 fővel vágtunk neki. Megdolgoztattuk az agyunknak a ritmizálásért felelős részét, és némítási technikákat is tanultunk. Sok-sok akkorddal - közöttük a barré fogásokkal - is megismerkedtünk. Igazán...