F. M. Dosztojevszkij és az ördög - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Régóta motoszkál bennem, hogy Cseh Tamástól érdemes lenne feldolgozni valamit (és videót is készíteni róla), hiszen a gitár + ének miatt - amihez aztán persze sok dalban jön több hangszer (van, hogy teljes együttes) - az ukulele + ének is kézenfekvőnek tűnik.

Évek óta próbálgatok több számot is, és szerintem jól szólnak ukulelével! Más kérdés, hogy Cseh Tamás előadásmódját nagyon nehéz utánozni: a kíséret mellett a dalszövegre is nagyon kell koncentrálnunk, ráadásul Cseh Tamás is többféleképpen adta elő a dalait (így pl. ezt a dalt eltérő akkordkísérettel játszotta élőben mint ahogy a nagylemezen halljuk).

A "Fjodor Mihajlovics" a kísérete három akkordból áll, hamar összerakható, sőt a fingerstyle-feldolgozását is pillanatok alatt ki lehet találni. A dalszöveg és az éneklés (vagy inkább "előadás") viszont - szerintem - annál nehezebb, úgyhogy érdemes sok időt fordítani a gyakorlására.

Nem is vállalkozom arra, hogy a teljes dalt előadjam, de a kíséretét és a fingerstyle-feldolgozását is szívesen megmutatom. Mindkettőt két hangnemben (C-dúrban és D-dúrban) is megmutatom. Fogadjátok szeretettel!

[D]Egy hófehér éjszakán Fjodor Mihajlovics
Pétervárott megállt, mögötte senki sincs
Csak egyvala[A]ki, s mert [G]sejti hogy ki,

Hátra se nézve szól Fjodor Mihajlovics:
"Szólj ördög, mi dolgod velem? Röviden szót keríts,
Aztán iszkiri! Nem állhatlak ki! (Nu, sto?)"

"Még ifjú író ön, Fjodor Mihajlovics!"
Szólt egy hang a hát mögül "jövője drága kincs,
S a cár ellen itt összeesküszik!

Vészes e társaság amelynek tagja lett
Párizst képzel ide Pétervár helyett
Mind csupa gőg, összeesküvő!

De már holnap reggelen láncban lesz bizony,
És lakni fogja majd - megjósolhatom -
Nyolc éven át Szibériát!"

"Hohó" nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics
"Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs,
Lássuk tehát Szibériát!"

"Még ifjú író ön" szólt az ördög ott
"Jobb hát, ha folytatom még a jóslatot,
Mert lesz egy fanyar, fura kanyar...

Mert jó, mondjuk szenved ott Fjodor Mihajlovics,
És midőn visszatér, sok akadálya nincs
A nagy könyveket írhatja meg (de most figyeljen bátyuska)

Ám e nagy művekben káromolja majd
Régen volt társait, kikkel most összetart
S a cár ellen itt összeesküszik.

És Párizs fertő lesz az új eszméivel,
A Miért helyett csak a Hogyant keresi majd, mivel
Érdekesek az emberek!

Így jut el Emberhez az Intézmény helyett."
Szólt a hang és nevetett ott a hát megett:
"Hihihihi, Dosztojevszi"

Így maradt végül ott Fjodor Mihajlovics,
Rázva zúgó fejét, gondolata sincs...
"Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Gondolat helyett gondolatmenet...
Ki érti ezt? Hogy itt mi lesz...?"

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/f-m-dosztojevszkij-es-az-ordog

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2012-09-20
Írhattam volna a címbe azt is, hogy az első lépések, hiszen az akkordok lefogásával és megszólaltatásával válik igazán hangszerré a kezünkben ez a kis remekmű, amit ukulelének nevezünk. Az akkordtanulás bizony egy olyan folyamat, amely sokáig tart, hétről...

Gáll Tamás 2014-02-16
Ez az ukulele mahagóniból készült, egészen világosbarna színe van szép, fehér kiemeléssel a test körvonalánál. A hangolás nem okozhat gondot, mert jó minőségű áttételes hangolókulcsokat szereltek rá. Kézbe véve szinte magától...

Gáll Tamás 2023-06-05
Örömömre szolgált, hogy az elmúlt vasárnap 12 nagyon kedves és szimpatikus ukuleléssel ismerkedtem meg. Úgy éreztem, hogy nagyon jó hangulatban telt a nap, a tanfolyam végén pedig olyan volt, mintha egy pillanat alatt eltelt volna a néhány együtt töltött óra. Először...

Gáll Tamás 2015-01-25
Nagyon sok olyan levelet kapok, amelyben szülők azt kérdezik, hogy a gyermeküknek milyen ukulelét válasszanak. Az ukulelevásárlásról "felnőttnek" már született bejegyzés, de a beérkezett számtalan levélre tekintettel most megpróbálom összefoglalni mindazt, amit...

Gáll Tamás 2013-11-17
Itt van tehát az a videó, amivel segítéget szeretnék nyújtani ahhoz, hogyan játsszuk el ukulelén a Dream a Little Dream of Me című dalt. Amit korábban a Mennyből az angyalnál írtam, az erre a feldolgozásra is igaz: természetesen nem ez az egyetlen üdvözítő út,...

Gáll Tamás 2012-09-22
Ki hinné, hogy a frigyládát már több mint 31 éve fosztogatják? Igen, 1981-ben került a mozikba, és bátran állítom, hogy bármelyik mai akció/kalandfilmmel felveszi a versenyt. Négy Oscart (technikaiakat) nyert. A zenei Oscart elvitte Vangelis a Tűzszekerekkel (amitől idén...

Gáll Tamás 2022-01-25
Az ukulele világnapja alkalmából elkészült a legújabb közös produkciónk, amelynek a felhívását kicsivel több mint két hete tettem ki. Maga a világnap csak február 2-án lesz, úgyhogy egy kicsit megelőztem e jeles napot a videó közzétételével,...

Gáll Tamás 2023-03-06
Szuper hangulatú, teltházas I-es tanfolyamot tartottunk vasárnap! Iszonyatos mennyiségű ukulelét vittem magammal, mivel sokan kértek kölcsön ukulelét a tanfolyam idejére. Így történelminek is nevezhetném a tanfolyamot, mert még sosem szólaltak meg így egyszerre az ukuleléim....

Gáll Tamás 2021-09-13
Igencsak mozgalmas, ukulelés programokban bővelkedő 3 hetet tudhatok magam mögött, mert két tanfolyami hétvége (egy I-es és egy II-es tanfolyam) után 2021. szeptember 11-én ukuleletalálkozó következett. Nyáron, amikor a tanfolyamokat és a találkozót elkezdtem szervezni,...