Focusrite Scarlett 2i2 Studio és az ukulele - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Őszintén szólva kissé irigykedve néztem azokat a videókat, amelyeknen a zenészek profi mikrofonba beszélnek vagy énekenek, és a hangszerük is jól hallatszik. Én is régóta szerettem volna olyan felvételeket készíteni, amelyeknek a hangminősége is kifogástalan, és azt hiszem, sikerült rátalálni az útra. Ehhez pedig segítségre leltem, mégpedig a címbeli Focusrite kütyü került a szerény technikai eszköztáramba. Remélem, ezentúl a Focusrite segítségével az ukulelés videóim hangja jobb lesz .

A következő képen magát az eszközt látjátok, melyet szoktak külső hangkártyaként és audio interface-ként is emlegetni, hiszen ez teremti meg a kommunikációt (adatátvitelt) a hangszerünk, valamint beszéd- vagy énekhangunk és a számítógép között.

Az ilyen eszközök ára minőségtől, tudástól függően akár a többszázezres vagy akár a (sok)milliós nagyságrendet is elérhetik, de azok már nyilván a profi kategóriába tartoznak. A Focusrite-nak is vannak komolyabb, nagyobb tudású eszközei, de ez a félprofinak nevezhető kütyü nekem tökéletesen megfelelő, hiszen ezzel jó minőségben rögzíthetek a hangot, vagyis kiszolgálja a "home stúdió"-igényeimet: én a kétcsatornás komplett szettet néztem ki, melyhez fülhallgató és mikrofon is tartozik, tehát egy teljes csomagot kap az ember, nem kell külön összeválogatni az egyes alkatrészeket.

Gusztusos, igényes csomagolásban van a cucc, egyedül azt nem értettem, hol lehetnek a hozzá tartozó programok, ugyanis jár hozzá egy rahedli software is. Na mindegy, majd előkerülnek - gondoltam. A gépemhez történt csatlakoztatás és telepítést után életre is kelt a rendszer, és szépen elkalauzolt a Focusrite holnapjára, ahol felajánlotta a hozzá tartozó programok letöltését. Nosza, leszedtem az Ableton Lite verzióját, amely maximálisan kielégíti a szükségleteimet, kettő hangcsatorna rögzítéséhez és kimentéséhez tökéletesen megfelelő. A Focusrite pár perces oktatóvideóit megnéztem a biztonság kedvéért, és rögtön élesben ki tudtam próbálni a rendszert. Úgyhogy a kezdeti bukdácsolásaimat végül siker koronázta. Az eredményt a lenti videóban láthatjátok, de leginkább hallhatjátok.

Bátran ajánlom mindazoknak ezt a szettet, akik jó minőségű hangzást szeretnének rögzíteni a videóikhoz. Nyilván több utómunkával jár, hiszen a külön felvett hangsávot videószerkesztő programmal kell beszerkeszteni a képhez, de ennyi fáradságot megér a kristálytiszta hang. 

Blogcímkék: stúdió

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/focusrite-scarlett-2i2-studio-es-az-ukulele

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2013-04-20
Ezt a dalt szinte kivétel nélkül mindenki a Beatles-szel azonosítja, hiszen áááá ááááááá áááááááááá áááááááááá fejrázááááás,...

Gáll Tamás 2014-03-20
A Pachelbel Brothers világ körüli turnén van, de még indulásuk előtt sikerült megkérnünk az ukulelésüket, hogy fedje fel kánonjuk titkos receptjét. A dalt nem csak azért érdemes megtanulnunk, mert ezen túl minket követelnek majd az esküvőszervezők, hanem azért...

Gáll Tamás 2021-03-16
Két hete kitettem egy felhívást, és kértem, hogy Bob Dylan közismert dalából 16 sort - 64 ütemet - legyetek szívesek eljátszani, és ha kedvetek tartja, elénekelni. Szerettem volna ugyanis egy újabb össznépi pengetős videót összehozni. Izgatottan vártam a...

Gáll Tamás 2012-10-26
Célszerű, hogy hangológéppel (vagy telefonos hangolóalkalmazással) hangoljuk be az ukulelénket, de előfordulhat, hogy hirtelen egyik sincs nálunk, mégis "relatíve" tiszta akkordokat szeretnénk előcsalogatni a hangszerünkből. Erre az ún. "relatív" hangolás lehet a megoldás (jobb...

Gáll Tamás 2013-11-09
Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri...

Gáll Tamás 2018-03-14
Talán nem olyan közismert ez a dal 2018-ban mint az 1920-as években. Én most szeretném megismertetni veletek, de leginkább a kedveteket szeretném meghozni ahhoz, hogy ennek a dalnak az akkordmenetét tanuljátok meg, amely szerintem nagyon hatásos és jól felépített. Számos...

Gáll Tamás 2021-03-16
Két hete kitettem egy felhívást, és kértem, hogy Bob Dylan közismert dalából 16 sort - 64 ütemet - legyetek szívesek eljátszani, és ha kedvetek tartja, elénekelni. Szerettem volna ugyanis egy újabb össznépi pengetős videót összehozni. Izgatottan vártam a...

Gáll Tamás 2021-08-09
Ha esetleg kihagytad volna a H-dúrról készített blogbejegyzést, kérlek, olvasd el. Annak az elején foglalom össze a barré akkordokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat, amelyeket itt nem ismételnék meg. A H-moll annyiban különbözik a H-dúrtól, hogy a középső...

Gáll Tamás 2019-11-25
Az E-mollt úgy a legegyszerűbb megjegyezni, hogy azt mondjuk, "kis lépcsőt" építünk az ujjainkkal - csak éppen a kezdő pozíciót kell jól megjegyezni. A legalsó húr második bundjáról indulunk, aztán eggyel arrébb eggyel följebb elv mentén három ujjunkat...