Ó, gyönyörű szép - BOLDOG KARÁCSONYT! - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Ahogy a korábbi bejegyzésben olvashattátok, egy közös karácsonyi ukulelés produkcióra hívtalak Titeket, kedves Ukulelések. Azt kértem, hogy akinek van kedve, ideje, pengesse (és énekelje) el az Ó, gyönyörű szép kezdetű dalt, és a felvételt küldje el nekem, hogy készíthessek egy videót, amelyben virtuálisan együtt zenélünk, ha már a vírushelyzet nem engedi, hogy személyesen találkozva zenélhessünk együtt.

Nem volt rá túl sok időtök, és az akkordváltások sem voltak feltétlenül teljesen kezdőknek valók, de örültem neki, hogy nyolc produkció érkezett, és az enyém lett a kilencedik. Óriási köszönet illeti azokat, akik beküldték a videót, mert sok munkájuk van benne.

Köszönöm tehát Mónikának, Nórinak, Orsinak, Kingának, Evelinnek, Eszternek, Gyurinak és Bélának a lelkes pengetést és éneklést, Szert-Szabó Dorottyának pedig a gyönyörű képet, amelyik a videó elején és végén látható.

Nem szeretném szaporítani a szót, következzen tehát a videó.

Ha valakinek megtetszett a videó elején és végén látható kép, akkor faliképként is megveheti a Torzonborz webshopban, ahol más nagyon szép és egyedi termékek is kaphatók.

Egy ilyen produkció keletkezésének van előzménye, és természetesen az elkészítés során is sokat sakkoztam, mi hová és hogyan kerüljön bele a videóba. Mindezt elég sokáig tartott volna leírni, úgyhogy a videó ötletének megszületéséről és a kép- és hanganyag vágásáról - rendhagyó módon - egy délutáni séta alkalmával "vlogoltam" egyet:


FRISSÍTÉS (2020. december 16.): egy kis technikai malőr (= én bénaságom ) miatt kimaradt két ukulelés felvétel. Ezer bocsi a két Viktóriának, remélem, kárpótolja őket a következő videó:

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/o-gyonyoru-szep-boldog-karacsonyt

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2020-12-02
Nemrég írtam egy blogbejegyzést a Lanikai MA-C koncert méretű ukuleléről, és nem kellett sokat várnom, hogy a tenor méretű nagytesót is kipróbálhassam, és megmutathassam nektek. Az MA-T típusmegjelölést viselő, belépő szintű tenor ukulele a koncerthez hasonlóan...

Gáll Tamás 2012-04-08
A 3 Non Blondesre érkezett visszajelzéseket köszönöm, örülök, hogy ilyen sok mindenkinek tetszett. Néhányan kérték, hogy mutassam meg közelről is az akkordokat, illetve a gitárszólamot. A dal három akkordból áll, nem egetrengetően nehéz megtanulni. A teljesség...

Gáll Tamás 2019-06-19
Mosolygok. Tele vagyok energiával, olyan sokat kaptam tőletek a hétfői találkozón! Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, és úgy láttam, jól éreztétek magatokat. Alig lett vége a találkozónak, máris kaptam néhány levelet, amelyekben megírtátok,...

Gáll Tamás 2012-09-22
Ki hinné, hogy a frigyládát már több mint 31 éve fosztogatják? Igen, 1981-ben került a mozikba, és bátran állítom, hogy bármelyik mai akció/kalandfilmmel felveszi a versenyt. Négy Oscart (technikaiakat) nyert. A zenei Oscart elvitte Vangelis a Tűzszekerekkel (amitől idén...

Gáll Tamás 2021-07-09
Kedves (Leendő) Ukulelések! Néhányan nem tudtatok eljönni a nyár eleji tanfolyamokra, illetve többen jeleztétek e-mailben, hogy jönnétek a következőre. Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, nyár legvégén és ősz elején újabb kettő ukuleletanfolyamot...

Gáll Tamás 2019-12-30
Ma kilencéves a blog! Hú, kilenc évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mi minden ki fog nőni abból a kósza gondolatból, hogy elindítsam a Magyar Ukulele Blogot . Az elmúlt kettő év volt talán a legmozgalmasabb: rengeteg hangszertesztet láthattatok, hallhattatok. Idén a Retró Rádióban...

Gáll Tamás 2013-11-09
Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri...

Gáll Tamás 2020-11-19
Teljesen fekete ukulele mindezidáig nem volt a kezemben. Most viszont kipróbálhattam a Flight 310-es sorozatából a Blackbird-öt, amely annyire blekk, hogy még a húrok is blekkek rajta. Ezt leszámítva tulajdonképpen megegyezik a nemrég próbált Flight NUS-380-nal. Ahogy annál...

Gáll Tamás 2013-04-20
Ezt a dalt szinte kivétel nélkül mindenki a Beatles-szel azonosítja, hiszen áááá ááááááá áááááááááá áááááááááá fejrázááááás,...