Skálák és akkordok, 2. rész: a dúr skála akkordjai - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Az előző részben megnéztük, hogy hogyan építhetünk fel egy dúr skálát tetszőleges alaphangra. Az alábbiakban pedig azt írom le, hogy hogyan határozhatjuk meg a skálához tartozó akkordokat; ezekre a harmónia lejátszásánál van szükségünk.  A példákban a C-dúr skálát fogom használni, de csakúgy, mint amikor a magát a skálát raktuk össze, a matek működik a többi esetben is. 

Aki ukulelét vesz magának, az első héten megtanul három akkordot: a C-dúrt, az F-dúrt, és a G-dúrt (már amennyiben C6 hangolású a hangszere). Hogy miért épp ezeket? Hát azért, mert a C-dúr skála hangjaiból ezek a dúr akkordok rakhatók össze, és a dúr akkordok azok, amelyek alapvetően derűsek, ahogy ezt egy ukulelétől elvárja az ember. Na de kezdjük az elején. Mi is az az akkord? Akkordnak azt nevezzük, amikor egynél több hang szólal meg egyszerre. Mindnen akkordnak van egy alaphangja, amihez egy terc (három hangot felölelő távolság) és egy kvint (öt hangot felölelő távolság) társul, azaz a kettővel illetve néggyel feljebb lévő hangok a skálán.

Vegyük a C-dúr skálánkat:

Ha tehát ebből a skálából szeretnénk akkordokat képezni, nem kell mást tennnünk, mint hogy vesszük a kívánt akkord alaphangját, ez legyen mondjuk az F. Innen lépünk két hangot, azaz a G-t átugorva hozzátesszük az A-t, majd ismét lépünk kettőt, és a H-t kihagyva még a C-t is. Az F-akkordunk tehát F, A, és C hangokból fog állni. Ha tudjuk, hogy melyik hang hol van a fogólapon, ezek után már könnyen összerakhatjuk az F-akkordot.

Lássunk egy másik példát, legyen mondjuk az A, ismét a C-dúr skálán. Az A hang terce a C, a kvintje pedig az E, az A-akkordunk tehát A, C, E hangokból áll.

Habár hasonlóan képeztük a két akkordot, ráadásul csak egy hangban térnek el, hangulatban mégis nagyon fognak különbözni, amikor lejátsszuk őket. Ez a különbség a dúr és a moll akkordok között, az F-akkordunk ugyanis egy dúr volt, az A-akkordunk pedig moll. Na, és ez mikor dőlt el, kérdezthetnénk; alább a válasz.

Azt már láttuk, hogy a skálánkban van két kitüntetett hely – a 3., illetve a 7. hang –, ahonnan csak egy fél hangot kell fellépnünk a skála következő hangjához. Ha egy ilyen hangköz kerül a tercünkbe, akkor kistercről van szó, ha nincs benne, akkor nagytercről. Dúr az akkordunk, ha az alaphanghoz képest a terc nagy, moll akkord pedig, ha az alaphangot egy kistec követi. Ezen logika alapján végigképezhetjük a skála összes akkordját (maradva a C-dúr skálánál):

C-E-G: C-dúr (nagyterc, tiszta kvint)
D-F-A: D-moll (kisterc, tiszta kvint)
E-G-H: E-moll (kisterc, tiszta kvint)
F-A-C: F-dúr (nagyterc, tiszta kvint)
G-H-D: G-dúr (nagyterc, tiszta kvint)
A-C-E: A-moll (kisterc, tiszta kvint)
H-D-F: H-szűkített (kisterc, szűkített kvint)

Ez az utolsó akkord némileg különbözik, ugyanis itt a tiszta kvinttel (ami hét félhangot felölelő távolságot jelent) olyan hangot kapnánk, ami nem részei a skálának, kénytenek vagyunk beérni ezzel. Ha megjegyezzük az akkordtípusok fenti sorrendjét, akkor már nem kell bajlódni azzal, hogy egyesével építsük fel a hangokból az akkordokat, az alaphang ismeretében meghatározhatjuk, hogy az adott hangnemben miket használhatunk. 

Blogcímkék: akkordok

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/skalak-es-akkordok-2-resz-a-dur-skala-akkordjai

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2021-04-30
Az angol változat megnyitása. / For the English version please click here. Abe-et először egy YouTube-videón láttam 10 évvel ezelőtt, és nem hittem a szememnek (de leginkább a fülemnek), hogy ukuleléből ilyen szenzációs jazzt lehet előcsalogatni. Azt gondoltam magamban: "Ez a srác fantasztikus"....

Gáll Tamás 2021-03-31
Kb. 1-1,5 éve érett meg bennem a gondolat, hogy az ukulele.hu-t új alapokra szeretném helyezni. A korábbi honlap 2015 óta szolgálta ki a magyar ukuleléseket, és olyan sok minden történt az elmúlt hat évben, hogy a honlap szerkezete már kicsit nehezen bírta azt az információmennyiséget,...

Gáll Tamás 2013-12-26
Év végéhez közeledve a focin kívül a másik kedvenc sportműsorom folyik a tv-ből, ez pedig az év közben összegyűjtött vicces sportjelenekből összevágott, a Eurosporton "WATTS" néven futó bakidömping. Az Ukulele Blog pár napon belül hároméves lesz, ennyi idő alatt pedig töménytelen...

Gáll Tamás 2019-09-10
Az elmúlt sok-sok év tapasztalatai alapján összeszedtem néhány gondolatot, amelyeket egy rendhagyó videó keretében szeretnék veletek megosztani. Azért rendhagyó a videó, mert ezúttal csak néhány véletlenszerű akkord fog benne megszólalni - vagyis nem dalt tanulunk -, és...

Gáll Tamás 2011-07-25
A hétvégén a négy húrt nyolcvannyolc billentyűre cseréltem. A videó elején egy kis bemelegítés látható/hallható "szabad" akkordokon, azaz itt nem követtem pontosan a blues-kört. Ezt követi egy rövid boogie-impró: A zongoratanulásról sajnos nem lehet elmondani...

Gáll Tamás 2020-10-19
Idén kevesebb idő jutott a daltanulós bejegyzésekre, de most igyekszem bepótolni a lemaradást. Olyannyira, hogy a Magyar Ukulele Blog fennállása óta az egyik legkomolyabb és leghosszabb videót készítettem el a címbeli zongoradarab ukulelés feldolgozása kapcsán. Akinek címről nem...

Gáll Tamás 2019-02-25
A negyedik alapakkord a G-dúr, amelyet a korábban megtanult C-dúrhoz, F-dúrhoz és  A-mollhoz hozzátéve egészen sok dalt el tudunk majd játszani, legalábbis akkordozva tudjuk majd kísérni. Az eddig tanult három akkordhoz képest a G-dúr tűnik a legbonyolultabbnak, hiszen amikor először...

Gáll Tamás 2021-08-09
Ha esetleg kihagytad volna a H-dúrról készített blogbejegyzést, kérlek, olvasd el. Annak az elején foglalom össze a barré akkordokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat, amelyeket itt nem ismételnék meg. A H-moll annyiban különbözik a H-dúrtól, hogy a középső ujjunkat nem kell...

Schäfer Zsolt 2018-08-29
Már régóta gondolkodtam azon, hogy kipróbáljak fluorkarbon húrokat is, sok profi esküszik rájuk, de sajnos Magyarországon egyáltalán jó minőségű ukulelehúrokat is körülményes beszerezni (bár ez szerencsére már változóban), nemhogy olyan „egzotikus”...